Utazási Iroda

Manapság, amikor nemcsak Európa, de a világ is jelentős változásokon megy keresztül, az üdülésnek talán még nagyobb fontossága van, mint valaha. A mindennapi apró örömök mellett – például baráti vagy családi összejövetelek formájában-, mindenkinek joga van az álmodozáshoz. A nyaralással kapcsolatos álmokhoz is. Mindenkinek szüksége van legalább egy rövid elvonulásra a mindennapi kötelességek elöl és egy felejthetetlen üdülésnél nincs jobb ötletünk.

Utazási elképzeléseik megvalósításában szeretnénk Önöknek szakszerű segítséget nyújtani.

Irodánk dolgozói maximálisan a rendelkezésükre állnak, minden tudásukkal és felelősséggel, gyors és személyre szabott ügyintézéssel, tanácsadással.

Korrekt tájékoztatást szeretnénk adni az utasoknak, hogy tudják hova, mire fizettek be és azért mit kapnak cserébe.

Az utazási iroda garanciát jelent: előfordult már, hogy valaki kinézett egy fapados repülőjegyet, hozzá a szállásfoglaló portálokon szállást, ahová megérkezve a nyári főszezonban közölték, hogy nincs meg a szállás, mert másnak kiadták, véletlenül. Idegen országban, nyelvtudás és kapcsolatok nélkül nehezebben megy a szálláskeresés, ellenben egy utazási iroda partnerekkel, kapcsolatokkal és a helyben dolgozó munkatársakkal azonnal megold minden nehézséget, legyen az kényelmi vagy akár egészségügyi probléma.

Az utaztatási piac legjelentősebb szereplőivel együttműködve kínálunk színvonalas utazási/nyaralási lehetőségeket ügyfeleinknek.

Buszos körutazások és városlátogatások valamint tengerparti üdülések széles skáláját kínáljuk Önöknek abban a reményben, hogy mindenki megtalálja  a kedvére való nyaralást, történelmi kirándulást, természeti kalandozást vagy épp még ismeretlen tájak, kultúrák felfedezését.

Térjen be hozzánk akár csak információért vagy hogy egy jót beszélgessünk az elmúlt szép utazásról.

Mottónk:

„Ha meg volt elégedve, mondja el mindenkinek, ha nem, mondja el nekünk!”